2008. december 16., kedd

medikalizáció

A medikalizáció az orvoslás szociológiai funkciója. (A képet később adtam hozzá: 2010. december 29-én)

2008. november 30., vasárnap

romák és dogonok

A romák vándorló életmódot élnek, és úgy viselkednek, hogy a lehető legkevesebbet kelljen érintkezniük a gádzsikánékkal. A romák nagy titkok tudói, véljük. Egyesek szerint (pl. Weinrauch) ez is a távoltartási stratégia része.
A mali-i dogonok eredete rejtélyes, szenzációs titkok tudói (pl. Szíriusz rejtély), teljesen elvonultak mindegy egyéb törzstől.
A romák nem tudták ezt megtenni, az ő egyetlen eszközük a deviancia maradt.

idegenek

Az ufók az ideális idegenek manifesztációi, technológiailag felettünk állnak, olvasnak a gondolatainkban, szóval nem lehet őket elkergetni vagy bezárni, és nem kell őket a lakóhelyünkön, az iskoláinkban, a munkahelyünkön, azaz magunk mellett elviselni.

2008. november 27., csütörtök

önérzet

Az önérzetes emberek gyepálják egymást, ahol érik. Hogy hogyan? A tekintélyelv a szabály.

az ismerős

Hogy ki kinek az ismerőse, az olyan, mint az iskolai nagyszünet: aki te ismersz, azt ismeri az a másik is, akit szintén ismersz. Az ismeretségi láncolat önmagába fut. Akivel megismerkedünk, azzal van közös ismerősünk, és nem csak az, aki megismertett minket.
Az ismerősi lánc olyan, mint a fénysugár a fekete lyuk körül: fénysebességgel önmagával találkozik. Így tapasztaljuk meg, hogy mi is valójában a szelfünk (kik vagyunk mi, a másik szemében), ha mások visszamondanak nekünk valamit.

mindenki jön valahonnan

Avagy mindenki jön valakik közül, és hozza az értékeit. Az új értékeknek pedig az előzőekkel egyensúlyban kell lenniük, nem lehetnek rések. Ezért nehéz az idegennel találkozni.

2008. november 15., szombat

Kitty-k

Simek Kitty megölte a rajta többször erőszakot tevő nevelőapját. Még jóval előtte Kitty Genovesét halálra kéeslték 38 ember szeme láttára, és füle hallatára. Hány Kitty kell még? Mi lenne a Kitty-k nélkül?

2008. november 10., hétfő

tudomány

Ha valamire azt mondjuk, hogy tudomány, az azt jelenti, hogy ahhoz a dologhoz mindenki ért, és mindenki jogosult kifejteni a véleményét.

sci-fi

Nem lehet az emberi kapcsolatokat leírni. Ott van erre a sci-fi. A nyolcvanas években nem lehetett leírni, hogy a nyugati társadalom mennyire pazarló életmódot folytat, ott volt erre a Dűne c. remekmű. Szintén ekkor nem lehetett leírni, hogy lassan ki fogjuk nőni a Földet, de mégis nagyon szeretjük a hatalmas városokat. Ott volt erre a Star Wars c. filben elvonuló csillagromboló, ami olyan volt, mint a WTC, csak kilencven fokkal elforgatva. Szintén ekkora tabu volt, hogy a holocaust annak a generációknak az életét is megkeseríti, akik akkor még nem is éltek. Ott volt erre az Alien c. film.
A kelet-európaiakról majd külön.
[...]
2012: Aztán a Prometheus című filmben igen érzékletesen el lehet mondani az irányított pánspermium elméletét.

haza

E.T. is mondta a filmben, hogy haza akar menni. De valójában nincs olyan, hogy haza, csak ez a bolygó, ahol mindannyian lakunk. Mindannyian, mindenhol.

ufók

Egy ufó szállott alá a fellegekből a békák és az emberek szeme láttára. Kilépett egy ufólény az űrhajóból, és megkérdezte őket, hogy ki képviseli az értelmes életet a Föld nevű bolygón.
- Az emberek - feleték az emberek.
- Brekk - felelték a békák.

ajánlások

Mit jelent valójában, ha valaki megkér, hogy ajánljam be valaki másnál? Azt jelenti, hogy a kérelmező személy képes volt feltérképezni az ismeretségi körömet és a befolyásomat. Úgy érzi, hogy van velem annyira jóban, hogy megkérhet. Mindemellett megbízik bennem. Alig különbözik ez a tisztelettől.
Aztán ajánlatot teszek, és a személy csalódást okoz. Meg is mondják nekem, hogy csalódottak, én viszont nem mondom vissza. Ilyenek vagyunk, mi emberek.

2008. szeptember 23., kedd

2008. szeptember 15., hétfő

A Harlow házaspár majmai

Egyszer egy házaspár majmokat ketrecbe zárt, majd a kismajmokat elválaszotta az anyjuktól, és egy teljesen üres ketrecben nevelte őket. Aztán egyes kismajmoknak mindenféle műanyát fabrikált, volt olyan, amelyik szőrős volt, ő lett a Szőranya, volt olyan, amelyik drótból volt, és egy műanyag csecset rejtett a keblében, ő lett a Drótanya. Később valaki olyan műanyát épített, ami ringatott (aki tudni akarják, azoknak írom itt, hogy úgy hívták az építőt, hogy Prescott).
A kismajmok persze életképtelenek lettek. Szidjuk Harlow-t és Prescott-ot. Ők majmokkal tették mindezt. Mi meg emberekkel az árvaházakban, börtönökben, menekült táborokban, elmegyógyító intézetekben; és akkor csodálkozunk, hogy ajaj, meg juj, micsoda gonoszak és különösek azok, akik ott laknak.

a tudomány és az alkohol

Amikor azt hiszed, hogy képes voltál valakit meggyőzni arról, hogy ne utálja az embertársait, ha azok nem bántották őt, sőt még néhány szemet láttál felcsillanni is; nos akkor jön az alkohol, és mindent lerombol egy pillanat alatt.
A másnapos hallgatónál nincs taníthatatlanabb.

2008. szeptember 11., csütörtök

kérdőív és falfirka

Meg akarjuk tudni, hogy egyes emberek mit gondolnak bizonyos dolgokról, de nem hagyjuk őket mesélni, hanem kérdeseket teszünk fel, amelyek szerintünk egyértelműek. Rosszabb esetben még a válaszokat is megadjuk. Így azt tudjuk meg, hogy azok az emberek mit gondolnak azokról, akik ilyen kérdéseket tesznek fel nekik.
Ahelyett, hogy olvasnánk a falakról. Mert ott van, amit az emberek mondani akarnak. Lehet, hogy nem azt akarják mondani, amit mi megkérdezünk tőlük.

A kérdőívek jó módszertannal mégis bejönnek. De mért fáradunk velük annyit?

lex iniusta non est lex

Azaz, az igazságtalan törvény nem törvény, mondta Aurelianus Augustinus. Meggyőződésem, hogy a törvény nem írja le a valóságot. George Herbert Mead tanai szerint a társadalmi elit a törvény által definiálja a többségi társadalmat. A szubkultúra kivül esik ezen a meghatározáson. Ilyen szempontból a törvény igazságossága relatív, azaz a törvény nem lehet igazi törvény a szubkultúra számára.
A rendszerek valósága attól függ, hogy honnan nézi az ember, mondja Einstein relativitás elmélete. Igaz ez a társadalomra is.