2016. szeptember 23., péntek

Hogy ki a zsidó, azt én határozom meg!


A fenti falfirkát a Kossuth téri metrómegállóban, egy karbantartási felületen, jól látható helyen találtam, ahol nagyon sok turista, bankár és közhivatalnok mozog. A német nyelvű felirat szerint: "Hogy ki a zsidó, azt én határozom meg". A falfirkász a kijelentést tévesen Göbbelsnek tulajdonítja, pedig több forrás szerint nem ő mondta, hanem legelőször Bécs antiszemita polgármestere, Karl Lueger. A mondat azonban nem is ezért lett kifejezetten hírhedt, hanem Hermann Göring miatt, aki Kármán Tódornak mondta ezt a kijelenést.
Kármán Németországban élt, és gyakorlatilag letette az aerodimanika és az űrhajózás alapjait. Göring magához hívatta, és felkérte, hogy dolgozzon neki. Kármán erre azt válaszolta, hogy "de zsidó vagyok!", erre idézte Göring Lueger szavait. Kármán még időben elhagyta Németországot, és a munkásságát az Egyesült Államokban fejezte be, nem sokkal halála előtt Kennedy elnöktől kitültetést kapott. Kármán a budapesti évek alatt Lévy Lajoson keresztül kapcsolatban állt Ferenczivel és Freuddal is, rendkívül befolyásos volt.
Hogy mit akarhatott a falfirka megalkotója, nem tudom, csak azt tudom, hogy firka tartalma és téves volta nagyon súlyos üzenetet rejt magában, és szörnyű, hogy ilyen firka lehet Budapest egyik legfrekventáltabb metróállomásán. Több, mint száz éve hangzott el ez a kijelentés Bécsben, és íme, most Budapesten virít.