2010. április 28., szerda
Sokkoló képek egy német IVU-ról
A férfi valószínűleg az AIDS áldozata lett. A fényképek talán a kilencvenes évek elején készülhettek.
2010. április 19., hétfő
Egy betű eltérés
Nehézfémszenny közeledik a Marshoz
A szennyezés a bezárt verespataki aranybánya egyik elhagyott és beomlott tárnájából ered.
2010. április 17., szombat
válltámasz
19 évesen Szombathelyen voltam sorkatona. AK 47-esekkel kellett gyakorolni, a klasszikus Kalasnyikov. A hidegben nem volt elég erős az ujjam, és nem tudtam kinyitni a válltámaszt. Pedig nyomtam a gombot teljes erőmből. Odajött az egyik tisztes, és nézett, ahogy erőlködöm. Odajött egy másik is, kivette a fegyvert a kezemből, és könnyűszerrel kinyitotta a válltámaszt. A tisztesek egymásra néztek.
- Nem tudja kinyitni? - kérdezte az egyik.
- Kotta - felelte a másik.
Azóta eltelt egy másik élet, bejártam a fél világot, de nem tudom elfelejteni a fegyver okozta megaláztatást.
2010. március 22., hétfő
egyszeri és megismételhetetlen
Minden ember egyszeri és megismételhetetlen, azonban a tetteinket és döntéseinket forgatókönyvek, előítéletek, sztereotípiák irányítják, és a többi ember ezeket az attribúciós hibáinak megfelelően észleli és értelmezi. Lényeges ezért hogy én magam, hogyan érzékelem önmagamat, azaz lényeges a szelf-percepció és a szelf-koncepció.
2010. március 12., péntek
Sanda és Lofem
Sanda és Lofem öregek voltak immár. Múlni készült aggastyán éltük. Huszonéves koruktól kezdve a hitről vitatkoztak, hogy van-e isten, és ha van, miért van, és ha nincs, akkor miért nincsen; és hogy miért kell az embernek az isten, és hogy miért kell az istennek az ember. Körbejártak minden gondolatot, mintha egy templomban szerzetesek lettek volna, éppen úgy, de nem repültek fel az égbe.
Lofem folyton bizonygatta, Sanda folyton tagadta.
Lofem vallotta a bizonyságot, Sanda vallotta a tagadást.
Lofem tagadta a tagadást, Sanda tagadta a bizonyságot.
Sanda az istent az ember teremtményének tartotta, Lofem fordítva.
Ha ilyen ellenkező nézeteket hangoztattak, hogyhogy barátok lettek? És hogy maradtak?
Sanda legjobb barátja Lofem volt, és Lofemé Sanda.
Sanda a gyermekét Lofemről nevezte el, és Lofem hasonlóan.
Ezek után ketten lettek, és osztoztak az egyetlen, örök barátságban.
Egy napon a kis kamrájában Lofem meglátta az istent, simogatott a sugara, hallhatatlanul zengett, és lehetett érezni, hogy mindent, de mindent beleng a valóságossága.
Belőle áradt az, amire azt mondjuk, hogy egyre csak árad, és sehogyan sem hagy minket hinni a halálban.
Lofem gyötrődött, mert meg kellett osztania titkot.
A titok kibontásával viszont Sanda egész gondolatvilágát kellett megcáfolnia.
Ó, szegény, egyetlen barátja!
A valóságosság annyira valóságosság, hogy nem fér el mellette semmilyen erkölcsi igazság.
Önmagából ered, és szakadatlan oda tér vissza.
Nem hagy az útján nyomot, és senki könnyét meg nem issza.
Lofem az istent bemutatta, Sanda meglátta.
Sanda nem jutott szóhoz a boldogságtól, és nem kapott levegőt a megbotránkoztatás miatt.
Nem tudta levenni a szemét minden göcsörtök KISIMÍtódásáról.
Fátyolos tekintettel fordult a barátjához, arca mélységes csalódást sugárzott.
- Ó, mire fel, miért háborogsz? Hiszen látod, tapinthatod ,és nyelheted magadba azt, ami megadatott, a színe előtt állsz, akkor miben csalatkozol? - kérdezte rebegve Lofem.
- Benned, ó, kedves barátom. Benned - felelte Sanda mennydörögve.
Lofem folyton bizonygatta, Sanda folyton tagadta.
Lofem vallotta a bizonyságot, Sanda vallotta a tagadást.
Lofem tagadta a tagadást, Sanda tagadta a bizonyságot.
Sanda az istent az ember teremtményének tartotta, Lofem fordítva.
Ha ilyen ellenkező nézeteket hangoztattak, hogyhogy barátok lettek? És hogy maradtak?
Sanda legjobb barátja Lofem volt, és Lofemé Sanda.
Sanda a gyermekét Lofemről nevezte el, és Lofem hasonlóan.
Ezek után ketten lettek, és osztoztak az egyetlen, örök barátságban.
Egy napon a kis kamrájában Lofem meglátta az istent, simogatott a sugara, hallhatatlanul zengett, és lehetett érezni, hogy mindent, de mindent beleng a valóságossága.
Belőle áradt az, amire azt mondjuk, hogy egyre csak árad, és sehogyan sem hagy minket hinni a halálban.
Lofem gyötrődött, mert meg kellett osztania titkot.
A titok kibontásával viszont Sanda egész gondolatvilágát kellett megcáfolnia.
Ó, szegény, egyetlen barátja!
A valóságosság annyira valóságosság, hogy nem fér el mellette semmilyen erkölcsi igazság.
Önmagából ered, és szakadatlan oda tér vissza.
Nem hagy az útján nyomot, és senki könnyét meg nem issza.
Lofem az istent bemutatta, Sanda meglátta.
Sanda nem jutott szóhoz a boldogságtól, és nem kapott levegőt a megbotránkoztatás miatt.
Nem tudta levenni a szemét minden göcsörtök KISIMÍtódásáról.
Fátyolos tekintettel fordult a barátjához, arca mélységes csalódást sugárzott.
- Ó, mire fel, miért háborogsz? Hiszen látod, tapinthatod ,és nyelheted magadba azt, ami megadatott, a színe előtt állsz, akkor miben csalatkozol? - kérdezte rebegve Lofem.
- Benned, ó, kedves barátom. Benned - felelte Sanda mennydörögve.
2010. március 2., kedd
2010. február 28., vasárnap
Mi a tanítás?
"Az előkelő távolságtartás, a mértéktartó fesztelenség és a mérsékelt természetesség alkotják a nagyvilági kód lényegét, s mindez élesen szemben áll a népnyelv kifejező erejével és expresszionizmusával, amely olyasmiben nyilvánul meg, hogy ez a nyelv előszeretettel ugrik át egyik esetről a másikra, az illusztrációról a parabolára, nem szereti a patetikus előadásmódot vagy az érzelmek dagályosságát, kedveli a csúfolódást, a jókedvet és a malacságokat. E sajátosságok azon osztályok létezési formáit és beszédmódját jellemzik, amelyek soha nem rendelkeztek teljesen azokkal a társadalmi feltételekkel, amelyeknek alapján különbséget tehetnek az objektív lejegyzés és a szubjektív megjegyzés között, vagy a látott tárgy és aközött, ami a látott tárgyból a válaszott nézőpontnak tudható be."
Pierre Bourdieu: Az értelmiségi hagyomány és a társadalmi rend megőrzése 16. old.
Pierre Bourdieu: Az értelmiségi hagyomány és a társadalmi rend megőrzése 16. old.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)