A Solaris vendégei és a börtönlátogató

Ezredszerre, újra Solaris:
A Solaris című könyv vendégeit a bolygómassza állítja elő a legféltettebb titkokból. A börtönbe érkező látogató ehhez nagyon hasonló. Természetesen nem idegen lény állítja össze, hanem a fogvatartott az önmaga (szelfje, szerepei) emlékeiből. Az emlékek azonban torzak, és torzulnak is. Ez egyfajta beállítódást eredményez a rab gondolataiban. Kialakul a hozzátartozó mentális reprezentációja, egyfajta agyban leképezett klónja. A klón alakját, személyiségét, viselkedését, ruháit, akár a meztelenségét, mozdulatait stb. a rab képzelete állítja össze. Hatalmas erőfeszítés kell ahhoz, főleg tudatosság, hogy ez ne történjen meg, de a lefekvés utáni pillanatokban a klón előmászik, gyönyörű, és nem lehet neki ellenállni.
A hajmeresztő éppen az, hogy a képzeletbeli klón és a valóság között a különbség elenyésző lesz, szinte észrevehetetlen. A rab és a társai azonban ezt észreveszik. A rabot ez a különbség megőrjíti, ezt pedig a valós látogató érzékeli, és minél inkább a rab fejében élő képhez akar hasonulni. Ez azonban nem megy. A látogató minden alkalom után megsemmisül a valóságában, és ismét csak klónként él tovább a rab fejében, visszajövetelekor mindent megtesz annak érdekében, hogy jobban viselkedjen, nagyobb hatásfokkal játssza el azt, hogy a klónnal egyenértékű.

gyúrás

"A visszaengedés lassításával növeljük a kínokat, de jobban fárasztjuk az izmot, és ezzel végül időt nyerünk, nem kell annyit szériázni." - gondolom.