2010. október 28., csütörtök

média és bank

Ez a kép a Múzeum körút egyik kapualjában készült. A Flickr-en találtam egy portugál firkát, ami erre nagyon hasonlít, lehet, hogy ugyanaz az ember készítette.

2010. október 26., kedd

Itt van Cambridge... Alan Macfarlane személyében

A tudás bármilyen szintje, bárhol elérhető azok számára, akik nyitottak rá (és van internet hozzáférésük)

avagy a tudás bármilyen szintje, bárhol elérhető mindenki számára?

2010. október 24., vasárnap

Rasszistának tűnő ps2 kampányfilm

A sötétebb bőrűt ki lehet nevetni, mert ügyetlenebb. Elvileg ilyen hipotézisekkel kezdődött a harmincas években az azóta többször felülvizsgált Katz és Braly kísérlet.

2010. október 21., csütörtök

Vigyázni kell a narratívákkal, rajzelemzéssel

A megfigyelt eseményhez ismerni kell azt a környezetet, ahol az esemény történik. Ehhez mérten lehet a környezetről szóló narratívákat feldolgozni. Az a személy, aki ezt kontrollálni akarja, hogy megviszgálja a narratíva hitelességét, lehet, hogy azért bukik el, mert ő maga nem ismeri a rendszert.

Ma interjút készített velem egy újságíró, és azt mondtam, hogy a börtönrajzokat azért tudom elemezni, mert ismerem a börtön belső világát, továbbá a börtön működésére vonatkozó elméletek többségét. A rajzokat nem a szimbólumok alapján elemzem, hanem a tartalami elemeken keresztül.

A riporter- nagyon okosan - azt vetette fel, hogy a rajzon nem biztos, hogy egyedi gondolati tartalom jelenik meg, hiszen a legtöbb rajzot a fogvatartottak egyszerűen másolják.

Ebben a helyzetben kellene utána kérdezni a rajzon megjelenő elemek jelentésének. Ahogy a kifejezéspszichológia magyar atyja, Vass Zoltán állítja. Erre azonban nekem nincsen alkalmam, hiszen a rajzok többsége teljesen spontán módon keletkezik, nem instrukcióra, továbbá a hallgatóim (eddig legalább száz fő) gyűjtik nekem a rajzokat. Ennek ellenére úgy érzem, hogy értem a rajzokat, és megpróbálhatom megmagyarázni, hogy mit jelenthetnek. Ilyen szempontból az én személyes élményeimből és azokból a narratívákból táplálkozom, amit a hallgatóktól hallok.

Próbálom a gondolataimat a legvilágosabban megfogalmazni.

Arra lennék kíváncsi, hogy a módszerem és a fenomenológia között mi a különbség.  

2010. október 20., szerda

Szimpla

Természetesen más képet is fel lehetett volna tölteni a Szimpla Kertből, ami van olyan, mint a prágai Lennon fal, vagy annál is jobb, mert a miénk. Ezen a helyen legalább annyi ember megfordul, mint a Lennon falnál, ha nem több, ráadásul nincs is annyira hype-olva, egyszerűbb, és semmi hivalkodás nincs benne. Sajnos ide is begyűrkőzött a konzum, de nem olyan vészes, a lényeg az, amit az egyik tanítványom mondott: "Itt azt csinálsz, amit akarsz..." Jó érzés, hogy van ilyen hely Budapesten.

2010. október 19., kedd

Darkside

Ezt a képet eredetileg a poszt2-re laan egyik fotósblogjára akartam felrakni, de aztán mégis meggondoltam magam. Ősrégen, 2003-ban, amikor elkezdtem a blogolást, fontosnak tartottam, hogy minden bejegyzésem mellé mellékeljek egy (fény)képet. Ebből az indíttatásból vásároltam egy kompakt, digitális fényképező gépet, ami 2008-ban Prágában elveszett. Már van komolyabb gépem, de mégis inkább a mobilommal készítem a képet, és itthon átalakítom őket.
A fenti fotó legalább kilenc layert, azaz réteget láthatunk:
- a fal maga,
- hat különböző színű falfirka,
- a dagadt embert ábrázoló falragasz,
- és a vaku fénye, ami sajnos szétszedi a képet.
Kettő rendkívül sok jelentéssel bíró objektum van a képen:
- a dagadt ember,
- és a welcome to the dark side felirat.
A dagadt ember egy Botero rajzra emlékeztet, és ilyen szempontból a Szépművészeti Múzeum guerilla kampánya is lehet, ahol éppen a művész kiállítása tekinthető meg. Botero számomra talán  legérdekesebb műve az Abu Ghraib börtönbeli kínzásokról készült sorozata. Az Abu Ghraib kínzások egyik részlete a csuklyában álló férfi, már számos művész fantáziáját megragadta.
A welcome to the dark side felirat pedig szintén utalhat az iraki börtönre, de természetesen nem csak arra. Érdekes, hogy a graffiti vagy a street art csak pár asszociációs lépésra van a börtöntől... 

2010. október 10., vasárnap

Hihetetlen jó videók a benzodiazepinek hatásmechanizmusáról

Előtte meg kell nézni egy kis reklámot, de nem vészes.
Számomra azért érdekes ez az előadás, mert a magyar börtönökben a rabok a leginkább benzodiazepinekkel élnek vissza, például a Rivotrillal. Fontos megkülönböztetni a szerfüggőséget a szerrel való visszaéléstől. A börtönbeli rivózás inkább az utóbbi kategória.
Itt egy rövid, háromrészes áttekintés a benzok határásról és az elvonás elleni küzdelem alapvető lépéseiről (lépcsőzetesség és pszichológiai támogatás) Dr. Heather Ashton előadásában. (Az utóbbi link alatt egy brutális kép is látható...)
Itt egy srác Ashtonnak köszönhetően leszokott a klonazepamról, és kidobja a szemétbe. Az USÁ-ban a Rivotril, Klonopin néven fut...
Itt egy magyar srác berivózva eszik meg nyersen egy tojást, héjastul.

2010. október 9., szombat

Absztrakt expresszionizmus a falakon

Jackson Pollock, korszakalkotó - és egyben súlyos alkoholista - amerikai festő új irányzatot teremtett egyedi festészetével. A legtöbb művét fröcsköléssel hozta létre, például egy baltát mártott a festékbe, és azzal "csapta" rá a vászonra a matériát. A vásznat a földre terítette, ő maga pedig rendszerint a vászon felett állt, amikor alkotott.

A fenti firkát a Boráros téren, Budapesten fényképeztem le. Talán M, O és N betűk fedezhetők fel a kompozícióban. A festék túl híg volt, és lecsepegett, de az is lehetséges, hogy ez volt a szándék, ugyanis hasonló stílusú firkát a város számos pontján lehet látni. Eredetileg kék festékkel rakták fel, műmárvány felületre.Szinte biztos, hogy már lemosták, azaz ez a "dolog" már nem látható a valóságban, csak a blogon, sőt itt egy kicsit át van dolgozva.
Bizonyára elrettentő ez a firka sokak számára már az aluljáróban is, azonban így, lefényképezve, talán esztétikus is lehet.
Az üvegfelületre tett graffitiben az is külön érdekes, hogy a firka csak egy réteget képez, ami mögött a másik "layer" folyton változik. Ha egy buszon látjuk a firkát, mögötte vonul a táj elmosódva, mint egy fotorealista festményen, és így maga a teg külön értelmet ad az utazás élményének.
Nem merem azt mondani, hogy az összes graffiti művészet, de ugyanígy képtelenség az az állítás, hogy az összes graffiti romoboló szándékú. Ez a blog is éppen egy graffitiről szóló bejegyzéssel kezdődött.     

2010. október 8., péntek

Elképesztően buta "náci" utcai falfirka: egy felületen a puruttyával

Sajnos nem sikerült jól lefényképeznem. A firka egy budapesti játszótér (!) csúszdáján van, és a követketkezőt ábrázolja. A csúszda tetején egy Dávid csillag látható, aztán egy nyíl mutat a horogkeresztre, majd egy második nyíl smile jelre mutat. Ennél cinikusabb és durvább antiszemita falfirkát még nem láttam. De még nincs vége.A csúszda tetején található Dávid csillag a következőképpen nézett ki:

Ehhez azt hiszem, nem kell magyarázatot fűzni. Egyébként a csúszdára egy internetes oldal url-jét is felírtak, ami arra utal, hogy az adott weboldal szerkesztői boldogak lehetnek, hírdetik őket a tanítványaik. Hogy ezek a tanítványok mennyire ügyesek álljon itt egy példa:
Ugyanott, a csúszda oldalán olvashatjuk a "whore your mother" feliratot, ami rendkívül magas fokú angol nyelvtudásra utal, ugyanis tükörfordítás, ilyen angol nyelvű kifejezés nem létezik.

2010. október 6., szerda

PJ 1906-ból: gondolatok az írásról

A fenti firka egy budapesti kórház falának téglájába lett vésve. A felirat a fényképen nem vehető ki tisztán: "P.J. 1906 VII hó ..."
Az írás vízszintesen zajlik általában, a firka inkább függőlegesen.
A régebbi időkben ez a két információközlés nem tért el egymástól, de manapság is, amit írunk, az inkább függőlegesen jelenik meg a monitorok miatt.
A füzetet és a könyvet be lehet csukni, és el lehet vinni, majd máshol is ki lehet nyitni, azaz a papírra való írás nem annyira nyílvános, mint a falfirka, amit nem lehet elvinni, és nem lehet máshol olvasni, csak ott, ahol írták.
A firka helye ezzel szemben tartósabbnak bizonyul, mint a papírra vetett betűk helye. Ezt a fenti kép is bizonyítja. Nem tudhatjuk, de mégsem mondható valószínűnek, hogy "PJ" más írása fennmaradt 104 év távlatából.
A kórház falán az 1899-es dátumot jelölő falfirka volt a legrégibb. Nem tudunk semmit ezekről az emberekről, az életükről, az álmaikról, a vágyaikról, de mégis itt vannak az üzeneteik, holott ők maguk már biztosan nem élnek.
Az írás célja minden bizonnyal az emlékek és a gondolatok rögzítése és tárolása, egyfajta mementó létrehozása, ami felükeredik a fizikai létünk múlandóságán. Az emberiség írás előtti korszákában ez bizonyára teljesen másképpen működött.

2010. október 4., hétfő

Rend a lelke mindennek? - Gondolatok egy falfirka alá 2.

Bizonyára helyes a magyar a mondás, miszerint rend a lelke mindennek. Egy rendbetett szoba, vagy egy kitakarított lakás, vagy egy olyan íróasztal, ahol bármit azonnal meg lehet találni (bizonyára nem az enyém), kellemes benyomást kelt, és azt sugallja, hogy a tulajdonos képes uralkodni a tárgyak és a saját ideje felett.
A kényszeres rendrakás azonban már a OCD nevű személiységzavar határait súrolja. Ennek a kórképnek az egyik vezető tünete, hogy a "beteg" személy nem bír szabadulni bizonyos gondolatoktól, és ezeket kényszeresen kommunikálnia kell a tettei által a külvilággal. Például valaki folyton azon töri magát, hogy kihúzta-e otthon a vasalót, és még képes a távoli munkahelyéről is hazarohanni. Természetesen ez egy nagyon leegyszerűsített példa, azonban kitűnik belőle, hogy az illető személynek szinte biztos, hogy a munkájával kapcsolatban is van egy ki nem mondott problémája.
A fenti kép Budapesten készült, a Flórián tér és a Szentlélek tér között futó, éppen teljesen felújított aluljáróban. A zöld kuka mellett egy tipikus teget láthatunk NY stílusban, sokszor gondolkodtam ezen is, hogy vajon a betűk formái miért azonosak Queensben és mondjuk Budapesten. A válasz abban talán rejlik, hogy a betűket nem lehet más módszerrel gyorsabban felfújni a falra. A flakont mozgatni kell fújás közben is, emiatt keletkezett ez a szép, univerzális, tipikus teg betűforma. Ezeket a betűket talán csak a rivális crew-k tagjai tudják elolvasni, és a hétköznapi polgárt nyilván felháborítják.
A teg feletti firka azonban mindenki számára olvasható: "Választások előtt alokotmányos rendet!" - hírdeti a felirat. Sablonnal készült, gondos munka, több ember együttes tevéknyesége kellett hozzá, és komoly szervezési munka áll mögötte. Szinte biztos, hogy valaki kifigyelte az üres, de egyébként illegál falat, és a legjobban feltűnő, fehét színt választotta hozzá.Az aluljáró másik végén is ott virít a firka, tehát a csapat több helyen lecsapott. Mivel a szlogenhez egy Youtube videó is köthető (fentebb be van linkelve), szoros összefüggést sejthetünk, azonban a videó 2009-ben készült, a felirat pedig 2010 szeptemberében.
Platón óta tudjuk, hogy az állam csak komoly filozófusok által irányítható ideális, de korántsem a reális körülmények között. Most itt hosszú jogfilozófiai fejtegetés következhetne, Jeremy Bentham, Hans Kelsen, de akár Jürgen Habermas nézeteiről. A lényeg az, hogy a kollektív tudat bármilyen politikia irányban történő elmozdulásai és kinyilatkoztatásai mögött társadalmi erő áll.
Azonban az, hogy a kollektív tudat patologikus, és akár OCD elemekkel is bír, komoly társadalmi válságot jelez, ahol nincsen közmegegyezés, a generációk és a nemek között szakadék tátong, nem működik a javak újraelosztása, nincsen igazi szólásszabadság, anarchisztikus jogszabályi háttérrel működnek az állami szervezetek, tombol a nepotizmus és még sorolhatnánk...
Kifejezetten érdekes, hogy némi társadalomtudományi szemlélettel felvértezve, ezeket le lehet olvasni a falakról...
  

"Hiperkreatív" mocskolódás a Körszállónál Budapesten

A kép nagyméretű, ki lehet nagyítani. Érdemes a kézzel írt kommnetekre is figyelni.Vajon mennyi indulat bújhat meg ebben az alkotóban? Vajon mennyi ebből az indulatból az, ami valóban a képen szereplő politikusok ellen irányul, és mennyi az, ami az "elkövető" rossz önismeretéből? Hogyan lehet értelmezni a szövegben megjelenő szójátékokat (csenő manó, ócska)? A nyilvánossági ízlésficam vajon mennyivel jobb az egyszerű teggelésnél?

2010. október 3., vasárnap

Sorozat revizionista

A fenti feliratot valahol a Pilisben fényképeztük le, de megtehettük volna a Budai Parkerdő számos helyszínén. A firka egy sorompó fehérre festett részén olvasható, alkoholos filccel készült. Feltehető, hogy az "elkövető" gyalogszerrel járja be a tájvédelmi körzeteket, és késztetést érez rá, hogy nézeteit megjelenítse. A Pilis és Budai Parkerdő bükkfáinak kérgein külön vizsgálódásra érdemes felületeket lehet találni, ugyanis itt akár százéves szerelmes üzenetekre is bukkanhatunk.