A fenti rajz, amellett, hogy rendkívül ötletes, kifejezi a graffiti egyik lényegi elemét, amit így lehetne egyes szám első személyben megfogalmazni:
A hely, ahol éppen vagyok gusztustalan, minden porcikám tiltakozik ellene, de mégis hozzászoktam, annak érdekében, hogy megőrizzem az emberi méltóságomat, és ezt az ellentmodást közölnöm kell másokkal is.
Kérdés, hogy a karikatúra szerű - éppen szellentő - malac vagy kutya (?) vajon a büdösség forrását szimbolizálja, vagy egyfajta önarckép.
A budapesti utcákon sok a kutyagumi, és nagy a szmog. Ha a szellentést szmognak értelmezzük, akkor a lény talán egy autó is lehet, disznó képében. A büdösség ilyen szempontból környezetszennyezés. Ha a szellentés a kutyák büdösségére utal, akkor a rajz alkotója talán arra gondolhatott, hogy minek kell neki kerülgetni a kutyagumikat, és miért kell neki szagolni a belőlük áradó bűzt. Azaz a graffiti alkotója egy olyan jelenségre hívja fel a figyelmet, ami rendkívül zavaró, és szabályozni kellene. A túlzott szabályozás ellen azonban mégis felemeli a hangját, mert kinyilatkoztatja, hogy jól érzi magát ebben a posványban. Ez neurotikus személyiségre vall, ami nélkül a humor elképzelhetetlen.
Persze az is lehet, hogy mint a legtöbb graffiti általában, a rajz és az üzenet az utcában fellelhető, lődörgő vagy járókelő, csetlő-botló homo sapiensek emberi közösségének intelme - azaz társadalomkritika, és mint ilyen cáfolhatatlan.
Nem lehet megfeledkezni a rajz análszadisztikus jellegéről sem, azaz a graffiti alkotója - a freudista pszichológia szerint - kora gyermekkora személyiségfejlődési stádiumába csúzik vissza, amikor szimbolikusan ugyan, de a musculus sphincter ani externus mozgatásával befolyásolja a külvilágot.
