Bemutatkozás

(A 2013-ban benyújtott egyetemi docensi pályázat szövege.)

Bevezetés: a szakmai munka részletes leírása

A Büntetés-végrehajtási Szervezet hivatásos állományába 1992. augusztus 4-én kerültem, 18 évesen, azonban ennél évekkel korábban kialakult az érdeklődésem a börtön iránt. A gimnáziumi évek alatt – édesapám hatására – úgy döntöttem, hogy a rendvédelmi pályát választom. Korábban is érdeklődtem a pszichológia és más társadalomtudományok iránt, és úgy gondoltam, hogy a bűnelkövetők lelkivilágát a leginkább a börtönben ismerhetem meg. 1991. november 28-án vonultam be a szombathelyi határőr laktanyába, mint „előfelvételis” RTF hallgató. Már 1992 januárjában gyakorló szolgálatot teljesítettem a Budapesti Fegyház és Börtönben és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. Ekkor határoztam el, hogy pszichológiát fogok tanulni majd a főiskola elvégzése után. 1992. február 15-én vonultam a váci tiszthelyettes-képző iskolába, amely azóta nem üzemel. A képzés időszaka alatt körletfelügyelői szolgálatot láttam el a Váci Fegyház és Börtönben, amelynek során még a hivatásos állományba kerülésem előtt közvetlenül foglalkoztam fogvatartottakkal. A tiszthelyettesi iskola befejezése után ismét gyakorló szolgálatot láttam el a Budapesti Fegyház és Börtönben, valamint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben.
A főiskolát 1992 augusztusának végén kezdtem el, a csopaki kiképzőtáborban. Gyakorlatilag a sorkatonai alapkiképzést ismételtük meg.  Szeptember közepétől megkezdődött az oktatás, olyan jeles tanárokkal mint Dr. Csetneky László vagy Prof. Dr. Lőrincz József; szavaik mind a mai napig az emlékezetemben élnek. Mindkettejüktől humánus hozzáállást tanultam, és változatlanul vallom, hogy ez a börtönbeli munka egyik nagyon fontos kulcsa. A főiskola alatt korábbi gyakorlati helyeimen teljesítettem szolgálatot, valamint még a másodév során sikeresen megvédtem Út a gyógyító-nevelő csoportba című szakdolgozatomat, amellyel az 1994-es OTDK versenyen a pszichológia szekcióban különdíjat nyertem. Ez az eredmény feljogosított volna, hogy bármelyik pszichológiai karra jelentkezzek, azonban én a debrecenit választottam, a csapatpszichológus képzés miatt. Mivel a nyelvvizsgát német nyelvből már a gimnáziumban megszereztem, nem jelentett különösebb gondot számomra az egyetemi követelmények teljesítése. A Rendőrtiszti Főiskolát 1995-ben kiváló eredménnyel végeztem el.
1995. augusztus 1-jén kerültem a Budapesti Fegyház és Börtön állományába nevelőként. Szinte minden alkalommal több nevelési csoportot vittem, mivel az egyetemi tanulmányaim miatt sokat voltam távol. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem szereztem volna gyakorlatot. Mindenféle nevelési csoportban dolgoztam: börtönös, fegyházas, dolgozó, nem dolgozó, előzetes, gyógyító-nevelő csoport stb. A nevelői munka mellett többször voltam ügyeletes tiszt is, ami azt jelenti, hogy ismertem az intézet hivatali munkaidőn kívüli rendjét és működését is. Az intézetbe érkező német nyelvű külföldi delegációkkal több alkalommal találkoztam, és segédkeztem a tolmácsolásban. Ekkor kezdtem el kutatni. Az egyetemi írásbeli munkákat csak a börtönről készítettem. Egy statisztikai feladatot úgy oldottam meg, hogy egy nem dolgozó és dolgozó börtönös körlet zárkában összeszámoltam a narancsokat és a linóleumon található sérüléseket. Arra jutottam, hogy nem dolgozó körleten több a padlósérülés (mert a rabok nincsenek kellően aktivizálódva), valamint a narancsok számában nagyobb a szórás (mert a nem dolgozó körleten jobban érvényesül a rabhierarchia). Ezzel és még más munkáimmal az egyetemi oktatóim elismerését is kivívtam. Talán ennek köszönhető, hogy az első szakmai publikációm az Alkalmazott pszichológia című folyóiratban jelent meg. Az egyetemi szakdolgozatomat a dolgozó és nem dolgozó rabok közötti agresszió-különbségekről írtam.
Rögtön az egyetem elvégzése után, 1999-ben kezdtem meg a PhD tanulmányaimat, amit több intézményváltás után csak 2011-ben fejeztem be a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Bölcsészdoktori Iskola képzésében. A dolgozatom témája a börtön és a kábítószer-probléma kapcsolata volt. Az értekezés elkészítéséhez empirikus munkát is végeztem. Ekkoriban fejlesztettem ki egy unikálisnak mondható tartalomelemzési módszert, amit talán szimbolikus tartalomelemzésnek lehet hívni, és preverbális kommunikációk (pl. rajz, falfirka) elemzésére alkalmas antropológiai módszer. Ezt a metódust azóta már több publikációmban felhasználtam. A tézis írásához elengedhetetlen volt a nemzetközi együttműködés: számos külföldi kutatóval vettem fel személyesen a kapcsolatot, ennek köszönhető, hogy 2012-ben Milánóban, egy konferencián több nemzetközi szakértő jött oda hozzám, hogy gartuláljon a tudományos fokozat megszerzéséhez. A tézisemet a maximálisan adható legmagasabb pontszámmal védtem meg Miskolcon.  Az egyetem oktatóival a védés után is intenzív kapcsolatban állok.

1999-ben kerültem a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságára (továbbiakban: BVOP), a Dr. Huszár László által vezetett Stratégiai, Tudományos és Nemzetközi Osztályra. Itt a következő feladataim voltak: kutatás, kutatásszervezés, nemzetközi kapcsolattartás, fordítás, tolmácsolás, pályázatírás, projekt menedzsment, kábítószerügyi kapcsolattartás. A BVOP-n töltött idő alatt több kutatást végeztem. A legjelentősebb ezek körül a fogvatartotti sztereotípiák kutatása. Részt vettem az Addiction Severity Index magyarországi adaptálásában Prof. Dr. Rácz József akadémikus irányításával. A büntetés-végrehajtás PHARE pályázatának (Fiatalkorúak Regionális Bv. Intézete, Pécs) megírásában és szakmai előkészítésében is részt vettem. A BVOP MATRA programjának projektmenedzsere voltam. Ennek keretében hat magyar büntetés-végrehajtási intézet és hat holland börtön kapcsolattartását szerveztem, több alkalommal szakmai utakon vettem részt, valamint trénereket képeztem a börtönügyi kábítószer-probléma tárgyában. A MATRA programnak három összetevője volt: fiatalkorú fogvatartottak, kábítószer-probléma és kommunikáció. A kábítószer-probléma jegyzet írásában közreműködtem, valamint a másik kettő jegyzetet előkészítettem, és mindhárom jegyzet kiadását én szerveztem. A MATRA program négy évig tartott, ez alatt több száz hallgatót oktattam már 2000-től, valamint számos holland szakemberrel találkoztam. 2002-től a BVOP engem delegált a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságba (továbbiakban: KKB). Ezen munka keretében két albizottság állandó tagja voltam. Az epidemiológiai bizottságban a drogügyi kutatásokat rendszereztük, nem csak börtön témában. A nemzetközi albizottságban pedig különböző szervezetekkel tartottuk a kapcsolatot. A KKB-s munkámnak köszönhetően bepillantást nyerhettem a kábítószer-problémába országos és nemzetközi szinten. Több kutatást végeztem az EMCDDA (Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpont) és Drog Fókuszpont számára. A kábítószerügyben pályázati tevékenységet is folytattam a BVOP keretein belül, több százmillió forint támogatás koordinációjáért voltam felelős. A kábítószerügyi szakértői munkámnak köszönhetően több külföldi és nemzetközi konferencián vettem részt előadóként. A BVOP-n töltött évek során a nemzetközi munkának köszönhetően megtanultam angolul. 2005 júniusában az Európa Tanács Kínzás Elleni Bizottságának (CPT) magyar tagjává választottak. Erre a tevékenységemre később térek ki. 


Tevékenység a Rendőrtiszti Főiskolán, majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen               

2005 július elsején kerültem a Rendőrtiszti Főiskola Büntetés-végrehajtási Tanszékére tanársegédi beosztásba. A kezdődő tanévben induló nappali tagozatos évfolyam osztályfőnöke lettem. Három tantárgyat oktatok jelenleg az egyetemen a Tanszék keretei között: büntetés-végrehajtási pszichológia, börtönszociológia és büntetés-végrehajtási intézkedési szolgálati lélektan (az utóbbinak már csak a tantárgyfelelőse vagyok). A büntetés-végrehajtási pszichológia tantárgyat egykori mesterem, Dr. Csetneky László oktatta előttem. Már 2002-ben rendszeresen részt vettem az oktatásban, mert a tanár úr egészsége sajnos megromlott. Az általa kiadott tantervet – az akkreditációs dokumentumok nyújtotta lehetőségen belül – nagyban módosítottam. Ezek a változások a következőkben írhatók le:
·         a gyakorlati képzésre is hangsúlyt helyeztem, ennek keretében a hallgatók az intézetekben a nyári gyakorlat során pszichológiai természetű feladatot is kaptak a már hagyományos biztonsági feladatok mellé;
·         a képzés jellegét inkább áthelyeztem a szociálpszichológia tárgykörébe, mert úgy vélem, hogy a főiskolán elsősorban alkalmazott lélektant kell oktatni, nem pedig elméleti pszichológiát;
·         2012-től a másodéves börtönpszichológia anyagban nagy hangsúlyt fektettem a pszichopátia kórképű bűnözők életmódjának és börtönbeli magatartásának elemzésére;
·         2012-től Forgács Judit tanárnővel átdolgoztuk az bv. intézkedés szolgálati lélektan c. tantárgyat, az oktatás témáit a gyakorlati munkára és a tiszti hivatás betöltéséhez elnengedhetetlen önismereti alapú tréningekre építettük, illetve a BVOP segítségével és egyetértésével ennek megfelelően szerveztük át. A tantárgyat Forgács tanárnő, és két külső munkatárs (Schucketné Szabó Csilla bv. alezredes és Dr. Reider-Gera Ildikó bv. őrnagy) oktatja, de továbbra is én maradtam a tantárgyfelelős;
·         szintén 2012-től nagyobb hangsúlyt fektetek a speciális pszichológiai igényű fogvatartotti csoportok (pl.: időskorúak, fiatalkorúak, hosszú ítéletesek, nők stb.) jellegzetességeinek oktatására, az óráimat magyarországi esettanulmányokkal illusztrálom, ennek keretében vezetéselméleti és média- és kommunikáció tudományi ismereteket is igyekszem átadni;
·         a képzés keretei megengedték, ezért alapvető szubkultúra és deviancia elméleteket is oktatok a büntetés-végrehajtási pszichológia keretein belül, hiszen ennek a témakörnek a központjában a geng áll, ami a börtön belső dinamikáját tekintve jelentős ellenerőt képez a biztonsági és a nevelési célokkal szemben, valamint a gengek működését jobban körül lehet írni szociálpszichológiai elméletekkel (pl. Aaron T Beck társas tanulás elmélete és Donald Sutherland differeneciált asszociációs elmélete);
·         a képzés interaktívvá tétele érdekében blogoldalt hoztam létre, ahol az előadások témavázlatai és egyéb információk bármikor letölthetők (bvpszichologia.blogspot.hu);
·         a tanulás és a jegyzetelés megkönnyítése érdekében a hallgatókkal együtt szerkesztjük a tanórák vázlatait, egyrészt az interneten, valamint a kivetítésken (slide-okon);
·         a képzés során az általam és a korábbi hallgatók által gyűjtött fogvatartotti rajzok és falfirkák mentén elemezzük a börtön belső dinamikáját;
·         a börtönártalmak témakörben kutatást végeztem, és ennek eredményeit szakkönyben publikáltam (Fliegauf G. - Ránki S.: Fogva tartott gondolatok), ebben a könyvben többszáz oldalas tanulmányt írtam a börtönártalmakról;
·         hangsúlyt fordítok a börtönmenedzsment témakörre, és ennek keretében két gyakorlati órát vezettem be a nappali harmadéves képzésben. Az egyik a Börtöngépezet modellről szól, ami a doktori értekezésem vizsgálati eszköze is, fókuszcsoportok keretében több börtönben kipróbált, és a hallgatók bevonásával kialakított módszer. A másik a civil szervezetek bevonása a börtönmenedzsment munkájába. Ennek keretében a hallgatókat megismertetem azokkal a civil szervezetekkel, amelyekkel érdemes együtt pályázniuk az intézeteknek. Ez a gyakorlat egyrészt szervezetpszichológiai, másrészt vezetéselméleti elemeket tartalmaz.
·         jelentős volumennel szerepel az általam oktatott tantárgyak témái között a diszkrimináció, előítélet és sztereotípiák pszichológiai és szociológiai megközelítése;
·         három elméleti tanórát szánok a kábítószer-problémára (pszichológiai/pszichiátriai háttér, szociálpszichológia, börtönbeli kábítószer-probléma), hiszen ez a börtönben jelentős gondot jelent. Ezen téma keretében több osztállyal jártunk drogambulanciákon és speciális börtönlátogatásokon;
·         egy alkalommal egy hallgatói csoportot Ausztriába is elvittem, ahol három büntetés-végrehajtási intézetet látogattunk meg.
A börtönszociológia és szolgálati lélektan tantárgyakat a tanterven kívül korábban arra használtam fel, hogy a pszichológiai ismereteket mélyítsük.
Több alkalommal vállaltam TDK oktatást is, és egy alkalommal kurzust is vezettem „Kábítószer, Kultúra, Börtön” címmel. Ennek keretében rendőrszakos hallgatókat vittem börtönlátogatásra.
Kezdetektől fogva részt veszek a főiskolai/egyetemi ERASMUS oktatásban, általában magas óraszámmal (20 óra elmélet, 8 óra gyakorlat). A kurzusom címe „Social psychology of crime and prisons”. Eddig minden hallgatói csoport felvette ezt a tantárgyat, ami börtönlátogatással zárul. Az angol nyelvű oktatást kedvelem és szeretem, és külön érdekességnek és rendkívüli lehetőségnek tartom, hogy a hallgatók több országból jönnek hozzánk. Az első ERASMUS kurzus lezárását követően tartott hallgatói konferencia levezető elnöki feladatait én láttam el.
Szintén a kezdetektől részt vettem a FRONTEX képzésben. Ezt a munkát úgy nyertem el, hogy egy, az egykori Társadalomtudományi Tanszék által szervezett kompetencia workshopon tartottam egy tréninget, és a Határrendészeti Tanszék ennek alapján kért fel, hogy a „Motivation” és az „Effective communication and feedback” tantárgyaknak én legyek a magyar gazdája. A FRONTEX keretében a főiskolán kétszer, külföldön négy alkalommal oktattam (Litvánia, Románia) és szemináriumon vettem részt (Olaszország). A FRONTEX-nek köszönhetően betekintést nyerhettem a nemzetközi határőri tevékenység középvezetői feladataiba, valamint a gyakorlati és a képzési kérdésekbe is. Litvániában és Romániában megtekinthettem a kiképzőközpontokat is.
Az egyetemet többször képviseltem nemzetközi konferenciákon. Ezek közül kettő külön említést is érdemel. Az első konferencián Lengyelországban vettem részt, ahol a börtönbeli graffitiről tartottam előadást, egy budapesti konferencián pedig a börtönbeli panaszjogról beszéltem a CEU és a Magyar Helsinki Bizottság meghívásának eleget téve. A többi konferenciára később térek ki.
Számos hazai, magyar nyelvű konferencián szintén képviseltem a főiskolát/egyetemet. Ezekre részletesen kitértem a jelen pályázat részét képező publikációs jegyzékben.
Főiskolai/egyetemi pályafutásom kezdete óta ellátom a horizontális irányból a szervezethez érkező diplomások képzését és vizsgáztatását (bv. szakvizsga), emellett meghívott előadóként és kiképzőként országos és helyi továbbképzéseken vettem és veszek részt. Az utóbbiak közül kiemelném a palesztin börtönparancsnokok emberi jogi képzését, a kábítószer-kereső kutyavezetők képzését, valamint az SHRT kiképzést (Stresszhelyzet Reakció Tréning, rendkívüli események).
2011-től a főiskolán, illetve 2012-től az egyetemen a mesterszak képzésben több tantárgy oktatásában is részt veszek oktatóként és/vagy tantárgyfelelősként:
·         Büntetés-végrehajtási szervek időszerű feladatai;
·         Büntetés-végrehajtási szervek nemzetközi együttműködése.
A PhD képzésben két oktatott tantárgy fog a nevem alatt futni:
·         Fejezetek a kritikai kriminológia eredményeiből
·         Pönológia és társadalomtudományi kutatás a börtönben
A főiskolai és az egyetemi tevékenységem során eddig összesen 77 hallgatónak vállaltam a szakdolgozati konzultációját a Neptun rendszer szerint. A hallgatók nagy többsége jeles érdemjegyet kapott a dolgozatára, többen indultak TDK versenyen, ahol többen díjazásban is részesültek.

Tudományos és szakmai szervezetekben végzett tevékenység

Megalakulása óta (2005) tagja vagyok a Büntetés-végrehajtási Szervezet Szakmaközi Kábítószerügyi Bizottságának, állandó meghívott tagként. A munka keretében rendszeresen nyújtok segítséget nemzetközi kérdőívek megválaszolásában, illetve nemzetközi szervektől érkező kutatásokban és fejlesztésekben veszek részt. Itt kiemelném EU Connections-t, valamint a Harm Reduction Internationalt. Mindkét szervezet munkáját segítettem több alkalommal is.
Szintén megalakulása óta tagja vagyok a Büntetés-végrehajtási Szervezet pszichológusi, „Felelősen felkészülten” programjának. Ennek keretében a vezetésem alatt készült egy kutatási jelentés a szuicid-prevencióról. Ezt a jelentést szakcikkben fogom publikálni.
Részt vettem a Büntetés-végrehajtási Tudományos Tanács alakuló ülésén, és jelenleg is tagja vagyok. Ebben a testületben az én ötletem alapján fog elindulni egy elektronikus tudományos folyóirat, aminek a címe feltehetőleg „Pönológiai figyelő” lesz. A BVTT megalakulása óta három országos konferencia megszervezésben vettem részt, ezeken előadó is voltam. A legutóbbi a Belügyminisztériumban zajlott a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében.
Megalakulása óta (2012) tagja vagyok a Rendészeti Szakvizsga Bizottság bünetés-végrehajtási albizottságának, ennek keretében számos előadást tartottam a szakvizsgázóknak és felsővezetőknek, illetve két alkalommal vizsgáztattam is.
2012 óta tagja vagyok a Börtönügyi Szemle szerkesztőbizottságának. A szociológiai, pszichológiai, atropológiai, emberi jogi és egészségügyi témájú cikkeket szoktam lektorálni. A lektorlási munkát 2009-től végzem.
2012-ben huszadmagammal megalakítottam a Magyar Kriminológiai Társaság Börtönügyi Szekcióját, melynek társelnöke vagyok Dr. Kiszely Pál bv. dandártábornok úrral. Az MKT-vel már két konferenciát szerveztem, és mindekettőn előadást is tartottam.
Több alkalommal vettem részt a Magyar Addiktológiai Társaság által szervezett konferenciákon előadóként.
Számos kutatásban veszek és vettem részt az OKRI szervezésében: hosszú ítéletes fogvatartottak, rabhierarchia, szexuális bűnelkövetők, totális intézmény stb.
Részt vettem egy jelentős, a Corvinus Egyetem által végzett kutatásban, ami a fogvatartottak kábítószer-fogyasztásáról szól. A Debreceni Egyetemen végzett börtönszleng kutatásnak is részese voltam. Az ELTE PPK kriminálpedagógiai munkájában vettem részt ismeretterjesztő és konferencia előadásokkal, valamint workshopok vezetésével, az ELTE ÁJK Kriminológiai TDK-jának többször voltam meghívott előadója. Plenáris előadást tartottam a Magyar Kriminológiai Társaság ülésén 2010-ben. Aktív szereplője vagyok a Magyar Szimbólumterápiás Egyesület konferenciáinak és workshopjainak.

Nemzetközi tevékenység

Mint a korábbiak során említettem, a BVOP-n egyrészt nemzetközi kapcsolattartással foglalkoztam. Ennek köszönhetően számos holland, német, osztrák, cseh, lengyel, szlovák, belga és luxemburgi börtönben tettem látogatást. Ezekben a börtönrendszerekben elsősorban a kábítószer-problémát állt módomban tanulmányozni, de egy nagyobb projekt keretében a magántőke bevonását is számos német és osztrák börtönben tanulmányozhattam.
Az RTF ERASMUS programjának köszönhetően egy alkalommal Németországban, egy másik alkalommal pedig Csehországban jártam.  Ezekben a börtönökben börtönrajz és börtönfalfirka kutatást végeztem, de tanulmányoztam a hosszúítéletes és a szexuális bűnelkövető fogvatartottak elhelyezési körülményeit és speciális ellátásukat is.
2012-ben részt vettem Milánóban egy börtönügyi és ártalomcsökkentési konferencián, amit az ACCESS (http://www.accessproject.eu/) szervezett. A konferencián közös kutatási programban állapodtunk, amely jelenleg is zajlik.
2013-ban a CEPOL egyik munkacsoportjába választottak (CEPOL Working Group of Knowlegde Transfer), valamint szintén ebben az évben lettem az Európai Kriminológiai Társaság (ESC) tagja.
2011-ben az EU Horizontális Kábítószerügyi Csoportjának meghívására Brüsszelben tartottam előadást az európai kábítószerügyi akcióterv és a börtönbeli szabályzások tárgyában.
2011 decemberében az EU TAIEX (Technical Assistance and Information Exchange) szakértője  voltam, Törökországban két előadást tartottam egy börtönügyi konferencián, valamint a börtönparancsnokok továbbképzésén.
2010-ben Londonban börtönügyi és kábítószerügyi konferencián vettem részt előadóként az  EU Connections felkérésére.
2010-ben Lengyelországban kriminálpszichológiai konferencián vettem részt, és ebből az előadásomból angol nyelven is publikáltam egy lengyel szaklapban. Itt kötöttem ismeretséget Anna Maria Dadermannal, aki jelentős segítséget nyújtott a doktori értekezésem szerkesztésénél. A doktori dolgozatom írásakor folyamatos kapcsolatban álltam az EMCDDA-vel, valamint a Heino Stöverrel a börtönbeli kábítószerügyi stratégiák egyik legjelesebb európai képviselőjével.
Nemzetközi tevékenységem legkiemelkedőbb részének a több mint négy évig tartó Európa Tanácsnál töltött időt tartom. Hazánkat képviselhettem az legnagyobb európai emberi jogi monitorozó szervnél, a korábban már említett CPT-nél.  A bizottságban összesen 12 plenáris ülésen, 4 ország látogatáson és 4 szakmai találkozón vettem részt. A CPT-beli tevékenységem nem csak az adott országok börtönügyébe, hanem a rendőrségi megőrzés és az elmegyógyító intézetbeli kezelés jellegzetességeibe is bepillantást engedett különösen az általam meglátogatott négy országban: Bulgária, Bosznia és Hercegovina, Dánia, Ausztria.  A bizottság számára én készítettem el a börtönbeli kábítószer-probléma emberi jogi vonatkozásairól szóló munkadokumentumot. Egy CPT látogatás két hetet vett igénybe, és összesen mintegy húsz börtönben jártam a négy említett országban.

Oktatási tevékenység az Nemzeti Köszszolgálati Egyetemen kívül

A 2010-ben, a Miskolci Egyetemen zajló bűnmegelőzési koordinátor képzésben is szerepeltem, meghívott előadóként.
„Bűnözés, Média, Börtön” címmel kurzust vezettem a Corvinus Egyetem Társadalomelméleti Kollégiumában.
Drogprevenciós előadásokat tartottam a Semmelweis Egyetem egészségügyi főiskolai karán.
A 2011-ben indult ELTE ÁJK szervezésében megalakult és akkreditált kriminológus mesterképzésnek oktatója vagyok. Vendégelőadóként 2012-től két tantárgyat oktatok ebben a képzésben: kriminálpszichológia és börtönszociológia.
2012 szeptemberétől az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Kenti Egyetem, az Utrechti Egyetem és a Hamburgi Egyetem közös, angol nyelvű Erasmus Mundus doktori programot indított, ennek keretében egy salvadori hallgató (Maria Jose Cornejo) doktori témavezetését vállaltam felkérés alapján. A hallgató témája a geng-kiegyezés (gang truce).


Kutatási tevékenység

Hat éve kutatom a börtönművészetet, a börtönrajzokat és a börtönfalfirkákat. Azt tervezem, hogy a jövőben ebből e témából fogom megírni a habilitációs munkámat antropológiából. A kutatásom menetét külön blogoldalon publikálom (bortonblog3.blogspot.com), valamint minden részeredményről konferenciákon számolok be. Ezt a kutatást az RTF ERASMUS program segítségével Csehországban és Németországban is folytathattam.
A börtönrajzok kutatása kapcsán több szakmai fórumról kerestek meg a tetoválások miatt. Egy bűnügy felderítésben még az rendőrségnek is segítséget nyújtottam, ez bizonyítja azt, hogy a szimbolikus tartalomelemzés a bűnüldözési munkát is segítheti. Tapasztalataimról jelenleg írok egy tudományos cikket.
Kiemelkedően fontos az igazságszolgáltatás média-reprezentációja. Ebben a témában is folyamatos kutatást végzek, és publikálok is (pl.: Vírus Pszichó rendezvénysorozat: Börtönpletyka)
Több alkalommal kértek fel népszerűsítő jellegű előadásra különböző egyetemek pszichológiai intézetei (pl. Pszinapszis, Forum Humanum, Debreceni Pszichológiai Szakhét stb.). Ezen elődások témái a pszichopátia kórképe köré csoportosulnak. Újabbnak mondható hipotézist állítottam fel, miszerint: „A pszichopátiás személyiség a testi és lelki integritásával úgy sakkozik, mint egy nagymester, és ez a túlélési stratégiája még csak nem is tudatos a legtöbb esetben.” Ezt a hipotézist a saját börtönbeli munkám és a nemzetközileg is ismert sorozatgyilkossági esetek, valamint a hazai bűnesetek alapján igyekszem igazolni.
Az OKRI-val és a BVOP-vel közösen a büntetés-végrehajtás személyi állományának konfliktusait és problémáit kutattam egy TÁMOP program és támogatás keretében, fókuszcsoport technikával. A kutatás eredménye még nem nyilvános. Részt vettem a kutatás kvantitatív folytatásának előkészítésében, és majd a kutatási eredmények értelmezésében is részt fogok venni.
Jelenleg végzek egy kutatást a börtönből szabadulást közvetlen megelőző és követő időszak kábítószer-problémájáról, nemzetközi együttműködésben (Portugália, Szlovénia, Németország, Görögország). A kutatás kvalitatív és kvantitatív fáziskból áll, mindkettő szakaszban aktív szerepet vállalok.
Kiemelkedőnek tartom, hogy 2013 elején részt vehetettem a büntetés-végrehajtási törvény koncepciójának kidolgozásában. Az én feladatom a fiatalkorú fogvatartottak, a szexuális jellegű bűnelkövetők és más speciális igényű fogvatartotti csoportok kezelésének és ellátásának koncepcionálása volt.




Budapest, 2013. december



Fliegauf Gergely


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése