Címkék

2015. szeptember 4., péntek

Falfirkák a Keleti PU falain 2015 szeptember 4

Minden, a szegregációt szimbolizáló fal egy idő után szabadságvágyat hirdető üzenő felületté válik. Így történt ez a Keletiben is.

Ahogy egy állam ügyködik a menekültjei felett, úgy bánik a saját társadalmával is.
A menekültek azt gondolják, hogy ők nem szabad emberek, pedig sokkal szabadabbak azoknál, akik nap mint nap ülnek a hivatalukban, és nem cselekednek.
A menekültek bátorságra tanítanak minket. Ők elindultak. Ők megtették. Mi maradunk.
A szorult helyzetben lévő emberek tükröt tartanak elénk. Ahogy cselekszünk velük, olyanok vagyunk mi is.
De még elő is hozzák belőlünk a rejtett tartalékainkat. Jót is, rosszat is. Van, aki nekiáll főzni, és elviszi a menekülteknek, és túl sok adag megmarad, és ami maradt, azt odaadja a hajléktalanoknak. Ehhez az emberhez odament egy hajléktalan, és azt mondta, "én magyarul beszélek, de én is éhes vagyok, kaphatok?". Persze, hogy kapott. Van olyan is, aki csak ül a gépe felett, és azt írja a menekültekről, az arcát is vállalva, hogy tetvek, férgek, semmirekellők. Az ilyen emberben valami van nagyon mélyen, ami miatt segítségért kiált, de úgy, hogy nem hallja meg senki, csak az igazán vájtfülűek. 
Nekik csak az emberségük van, és azt mondják magukról, hogy nincs semmijük, és akkor el lehet gondolkodni, hogy nekünk mink van. Van egyáltalán valamink? Ha belenézünk a szemükbe, büszkeséget látunk, kitartást, küzdést, mindazt, ami bennünk csak nagyon kevéssé van meg. Láttam egy egykori 56-os magyar embert, aki hazatérve leborult a földre, és csókolgatta, megmarkolta, és beleszippantott, mert azt az illatot érezte benne, amit az édes gyermekkorában. A menekültek földjét felégették, vérrel locsolták, beszennyezték és megszentségtelenítették. Ezért jöttek el, de mégis visszavágynak. 
Egy idős bácsi azt mesélte, hogy a falujában minden harcképes férfit lefejeztek. Fekete ruhás emberek. Nem is tudja, hogy kik, csak azt mondta rájuk, hogy gyilkosok. Fiai és vejei is meghaltak. Ő a lányaival, menyeivel, és az unokáival jött hosszú heteken át. Útközben született még egy unokája. Gumicsónakkal mentek Törökországból egy görög szigetre. Ott volt a csecsemő. Azt a csecsemőt én is láttam. Édesen aludt az ürülék- és vizeletszagban. Az arca éppolyan szelíd volt, mint az én fiam arca pár héttel a születése után. 
Ne feledjük, hogy ami történt, azt az egész világ látta. Sokan gondolkodtak el a nagyvilágban, hogy milyen hely lehet Magyarország. Érdekes volt az is, hogy több sajtós autó volt a Keletiben, mint mentőautó. Mindenki minket nézett. Mindenki látta, hogy rendőreink arcán csurog veríték, hogy csak néhány rendőrnőnek volt gumikesztyűje, hogy maguk a rendőrök sem tudtak vécére menni. Azt is látták sokan, hogy a rendőrök kutyaként beszélnek a menekültekkel, ahogy a rabomobilba parancsolják őket. Látták, hogy a sapkájukat csak úgy tudják hordani a rendőrök, hogy tarkopaszra vágják a hajukat. Ha lehajoltak volna segíteni, a sapka leesett volna. Vajon mit sugalmaz az ilyen sapka? Még napellenzője sincs. Az aluljáróban rengeteg újságíró volt, és felvették azt is, hogy egy kisgyerek elesik, sír, és egy takarítómunkás segíti fel. A takarítómunkásnak van szíve. A rendőrnek is, de szolgálatban van, és kiadták neki a parancsot, hogy hogyan cselekedjen.  
Már a metro alján érezni lehetett. A mozgólépcsőn nagyon erős volt. Kiérve az aluljáról szinte csípett az emberszag. Az egyik sarokban egy ad hoc vécé volt, ahogy fiatal férfiak egymást váltva egyfolytában vizeltek. Két kisebb oszlopra egy kendőt erősítettek, hogy a nagydolgot is el tudják végezni. Emberi ürülék volt a nem régen átadott műkövön. De érdekes módon itt nem volt büdös, vagy csak már hosszászokott az orrom. Az északír troubles idején a Long Keshben a rabok a cellájuk falát ürülékkel kenték össze. Amikor az ember az ürülékével egy légtérben van, vagy ott kell lennie, akkor a legkisebb gyermekkorába csúszik vissza, vagy elvették tőle minden méltóságát. Ha méltóság nincs, nicsenek törvények, és talán isten sincs. 
Gondoljunk bele, hogy mi lett azokkal az emberekkel, akik a Keleti környékén laknak. Hét évig kellett elviselniük a metro építése körüli huzavonát. És azok, akik mondjuk Palotáról jártak/járnak be dolgozni. Amikor az a lakótelep felépült, az volt az ígéret, hogy a metro odáig fog menni. De nem megy. Ugyanazok miatt nem megy, akik most a Keleti aluljárót ismét feláldozták kicsinyes céljaikért. Lehet, hogy az ott lakók is inkább Németországba akarnak menni, mondjuk Münchenbe, ahol szinte minden sarkon van metromegálló, vagy Hamburgba, ahol a lakosoknak sikerült megakadályozni, hogy egy nagy áruházlánc továbbterjeszkedjen Altonába.    
Na itt nincs piros-fehér csíkos zászló, ami egyesek szerint a nemzeti öntudatunkat fejezi ki. Soha nem takarítanám le ezt a falat, mert olyan, éppen olyan, mint a Berlini Fal. Itt jelennek meg azok a szimbólumok, amelyek Európa jövőjét fogják jelenteni az elkövetkező évtizedben, vagy a vesztét, ha nem leszünk bölcsek. 
A szerződések végén kis bettűkkel van írva a lényeg, ahogy itt is "where is human rights in Hungary". Hasonló feliratot egy német börtönben láttam angolul-németül. Abban a börtönzárkában egy olyan ember volt, akik legalább húsz évet töltött már rács mögött. "Wo sind die Menschenrechte in Germany?" Itt van megint az üzenet a szemem előtt, pont ugyanazokkal a szavakkal, de Magyarországra vonatkozóan. Azon gondolkodom, hogy mi lehet a hasonlóság egy börtön és a Keleti aluljáró között. Sok hasonlóság van. Több, mint gondolnánk. És azon is gondolkodom, hogy a német kérdésre az lehetne most a válasz, hogy "Hier in Deutschland.", és a Keleti falán lehetne az a válasz, hogy "in Germany"... 
Az egyik nagymamám azt mesélte nekünk folyton, hogy mi történt a második világháborúban. Vajon mit fogok én mesélni az unokámnak? Lehet, hogy ezt? Vagy még szörnyűbb élményeimről kell beszámolni? 
Émile Durkheim is azt mondta, hogy az emberi társadalom olyan, mint az emberi szervezet. Ha az egyik szervvel gond van, az veszélyezteti az egész működését. Lehet, hogy Durkheim muszlim volt? Nem, korántsem, hiszen az apja rabbi volt. Durkheim óriási hatású tudós és jós volt, de kevesen halljuk meg, amit mondott.
Azok érdemelnek jelest a képzeletbeli erkölcsi bizonyítványukba, akik ott voltak, és ott vannak, akik játszanak a gyerekekkel, akik enni adnak, akik azt szervezik, hogy babakocsikat kapjanak a vándorok. Az önkéntesek. Azt a munkát végzik, amit az államnak kellett volna, és senki sem vigyáz rájuk. Szabadság, egyenlőség, testvériség. Miért felejtették el ezt azok, akiknek 26 éve a "Listen to your heart" c. Roxette szám volt a választási kampányuk?
Próbáltál valaha kínai írásjelet vagy arabot leírni? Hát itt láthatod az eredményt pepitában! És ha elolvasod, azt is értheted akár, mit kell tenned. Ki kell nyitnod a szemed, fel kell ébredned. Az aluljáróban azt mondta nekem egy fiú, hogy nagyon hálás a magyaroknak, de sajnos tudja, hogy vannak olyan magyarok is, akiktől félnie kell az egész világnak. Itt dobog Európa szíve, és mintha egy hatalmas vérrög lenne benne. Lehet, hogy ismét jó hangosan el kellene szavalni József Attila Levegőt! című versét. 
Igen. Ez így van, én meg néha azt érzem, hogy rossz magyar embernek lenni. Mert szégyellem magam egyesek miatt. Sokan ezt úgy értelmezik, hogy az olyanok, mint én nem szeretik a magyarokat. Hát nagyon szomorú, hogy így értelmezik. Szó sincs erről.

A kisgyermek vágya az, hogy legyen egy ház, ahol világít a lámpa, és a kertben legyen egy medence. Sok honfitársunknak is lehet ez a vágya. Nos, akkor ők is ott ülnek az aluljáróban. Bizony, a szegény magyar emberek, sokak szerint a népesség fele, ott ül az aluljáróban. Ugyanazt mondják, amit a szír, afgán vagy iraki gyerekek. Ott ülnek ők is, és nekik is ez az üzenetük. Mi meg még azt sem értjük.  
Miért kell itt problémákkal szembesülnünk, amikor otthon is kell? Az üldözöttek szavai ezek. Azoknak a szavai, akiket ott is, és itt is üldöznek.
Otthon nélkül nem vagyok ember. Az állatnak nem kell otthon, mert bárhol lehajthatja a fejét. Vajon ki mondhatta ezt, vagy valami ilyesmit? Csak nem Jézus?  
Menedék = shelter. Nem csak asylum. Főleg a gyerekeknek, az időseknek, a nőknek, a mozgásukban korlátozottaknak. A férfiak futnak, futhatnak. Nehezen érti az európai ezt a kultúrát. És ha mi így, akkor fordítva is igaz ez sajnos.  
Talákoztam egy 93 éves nénivel is. Ő is így gondolta, hihetetlen élni akarás volt benne. 1922-ben született. Akik Európában, vagy akár itthon, szintén 1922-ben születtek, vajon mit gondolnak most, ha ezt látják?
Köszönjük a magyar nép segítségét, mi nem akarunk itt meghalni. Többféleképpen lehet értelmezni ezt a mondatot.



A legsúlyosabb vád a terrorizmus, főleg azok irányában, akik a terror elől menekülnek, és főleg azok szájából, akik terrorizálnak (például petárdát dobnak a gyerekek közé). 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése