A minap egyszerre zseniális és félelmetes élményben volt részem. A Csaba utcában, egy kapualjban kidobva, találtam egy Stanislaw Lem könyvet, aminek a címe Álmatlanság. Az első kisregény címe: A Futurológiai kongresszus. Van ebben a kisregényben minden: pszichedelikus rémálom, futurisztikus kriminológia és pönológia (amit korántsem csak Lem művel), groteszk humor, új kozmogónia, nyelvészeti csűrcsavar, olyan, mintha maga a szerző súlyos drogok befolyása alatt állt volna, amikor írta a könyvet 1970 novemberében; azonban a kis könyvecske mégiscsak koherens egész.
Az első pár oldal alapján azt gondoltam, hogy csalódnom kell Lemben. Bennem a Solaris című műve miatt rendkívül magas az elvárás szinte minden sci-fi-vel szemben, és ez magával a szerzővel is így van. Aztán persze nem, a mű magával ragadó, azonban tényleg kell némi türelem hozzá, hogy érteni tudjuk a hetvenes évekbeli szóviccnek tűnő burjánzásokat, azonban aztán rájöttem, hogy ez csak egy stíluselem, olyan, mint a Solarisban a szerelem-keret (azaz a mű szerelmi kerettörténetbe való szorítása).
Az a döbbenetes, hogy a Solaris című könyvét sem vettem meg, hanem nagymamám könyvtárában találtam, a Fiaskó című könyvét, amit két éve olvastam, szintén nem vettem, hanem egy barátunk hétvégi házának könyvtárában találtam meg. Nincs ebben semmi döbbenetes, hiszen nagyon sok könyv letölthető, és így ingyen hozzáférhető, azonban mégiscsak ritka esemény az, hogy az ember könyvet talál, olyan könyvet, aminek a tartalmára ki van éhezve, és a könyv tartalma felforgatja a gondolatait, érzelmeit, vélekedéseit, hitét (életét?). Most is ez történt, pedig a könyvet még nem olvastam végig.
Csak két gondolat:
Lem látomásában, 2039-ben nincs börtön, hanem olyan ruha van, amibe láthatatlan szálakat fűznek. A szálakat gépek vezérlik, és bizonyos tetteket nem engednek az elkövetőnek. Érdekes; lehet, hogy ez lesz az elektronikus felügyelet jövője, és a tényleges börtön vége?
Az összemét: a csillagok korszakokkal ezelőtt úgy keletkeztek, hogy az univerzumot ellepte a szemét, ezért összegyűjtötték és elégették, hatalmas máglyákon. Ezek a csillagok. A szemétégető civilizáció halott, érzékelhetetlen, vagy önmaga a teremtő erő.
