2010. október 21., csütörtök

Vigyázni kell a narratívákkal, rajzelemzéssel

A megfigyelt eseményhez ismerni kell azt a környezetet, ahol az esemény történik. Ehhez mérten lehet a környezetről szóló narratívákat feldolgozni. Az a személy, aki ezt kontrollálni akarja, hogy megviszgálja a narratíva hitelességét, lehet, hogy azért bukik el, mert ő maga nem ismeri a rendszert.

Ma interjút készített velem egy újságíró, és azt mondtam, hogy a börtönrajzokat azért tudom elemezni, mert ismerem a börtön belső világát, továbbá a börtön működésére vonatkozó elméletek többségét. A rajzokat nem a szimbólumok alapján elemzem, hanem a tartalami elemeken keresztül.

A riporter- nagyon okosan - azt vetette fel, hogy a rajzon nem biztos, hogy egyedi gondolati tartalom jelenik meg, hiszen a legtöbb rajzot a fogvatartottak egyszerűen másolják.

Ebben a helyzetben kellene utána kérdezni a rajzon megjelenő elemek jelentésének. Ahogy a kifejezéspszichológia magyar atyja, Vass Zoltán állítja. Erre azonban nekem nincsen alkalmam, hiszen a rajzok többsége teljesen spontán módon keletkezik, nem instrukcióra, továbbá a hallgatóim (eddig legalább száz fő) gyűjtik nekem a rajzokat. Ennek ellenére úgy érzem, hogy értem a rajzokat, és megpróbálhatom megmagyarázni, hogy mit jelenthetnek. Ilyen szempontból az én személyes élményeimből és azokból a narratívákból táplálkozom, amit a hallgatóktól hallok.

Próbálom a gondolataimat a legvilágosabban megfogalmazni.

Arra lennék kíváncsi, hogy a módszerem és a fenomenológia között mi a különbség.  

3 megjegyzés:

  1. Kedves Gergely!

    Esetleg nem töröd olyasmin a fejed, hogy felkéred azokat a rabokat, akiknek a rajzait már elemezted, hogy kontrollált (oké, tudom, ez megmosolyogtató kifejezés egy bv intézetben) körülmények között rajzoljanak? Összevethetnéd a kettőt, s talán választ kaphatsz a kérdésedre. Ha tévedek, kérlek, javíts ki!

    VálaszTörlés
  2. Hello András!

    Nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás. A rajzokat a hallgatóim gyűjtik szigorúan név nélkül, hogy vigyázzunk a rabok személyiségi jogaira. Ilyen alapon nem tudhatom, hogy kik azok a rabok, akik rajzoltak.
    Most egy új és érdekes dolog fog beindulni a VáltóSáv Alapítványnál: tervezik, hogy rajzversenyt hírdetnek, és én leszek majd az egyik zsűritag. Ebben az esetben némileg többet tudhatok majd meg a rabokról talán...

    VálaszTörlés
  3. Szia Gergő!

    Biztos vagyok abban, hogy az adatvédelmi törvény, ill. a szerzői jogi törvény lehetővé teszi, hogy tudományos kutatások céljából kutatásokat végezhess a rabok rajzain. Ez persze idő és pénz kérdése. Mindenesetre egy a témában írt könyv nagyon szuper lenne (akár Vass Zoltánnal közösen is, ha hajlandó rá)! :)

    VálaszTörlés