Sok "drogos" a börtönben és a "börtön" definíciója

Nem régen olvastam egy nagyon érdekes anyagban, hogy az SUD jóval gyakoribb a börtönlakók körében, mint a generális populációban.

Ezzel kapcsoltban a követekző gondolataim vannak:

1. Ahogy a hivatkozott tanulmány is írja, az a tény, hogy a függőség gyakoribb az intézményekben, mint azokon kívül, azt jelenti, hogy a börtönlakók jóval gyakrabban találkoznak olyan traumákkal, amelyek a dependenciát indukálják, ezért a börtönt nagyon nehéz már csak olyan szemszögből megközelíteni, hogy ott bűnözők vannak, hanem inkább úgy is érdemes, hogy ott olyan bűnöző életvitelű személyek vannak, akiknek a többsége bizonyíthatóan traumatizált. A traumatizáltság bizonyítéka a függőség. A függőség másik oka szinte bizonyosan a nem hatékony kábítószer-prevenció.

2. Az előző pontban leírt jelenség mögött vélekedés áll. A hétköznapi ember azt gondolja, hogy gonosz emberek vannak a börtönbe zárva, akik csak maguk tehetnek arról, hogy oda bekerültek. Szerintem az elvetemültség képzete már mégis a múlté. Azonban tudni kell, hogy a vélekedés nem a valóság. A valóságot a tudomány képes feltárni, ahogy az a hivatkozott tanulmányban szépen le is van írva. A tudományt jó eséllyel nem a politika és a populizmus irányítja, de nem lehet letagadni, hogy a politika erélyesen befolyásolja a tudományt. Például az állam meghatározza a tudomány költségvetését. Ezért érdemes olyan tudományos projektekbe kezdeni, amelyeket nem állami alapokból finanszíroznak, különösen olyan társadalmi jelenségek terén, mint például a bűnözés vagy a kábítószer-probléma. Nagyon úgy tűnik, hogy az állam per definitionem vak ezekre és a hasonló problémákra. Az állami döntéshozatalt laikus emberek téves előítéletei irányítják.

3. Az előző két pont jegyében nem lehet és nem is érdemes a gyógykezelés és a börtön közé szigorú határt húzni. El kell arról a vélekedésről feledkezni, hogy a börtön célja csak a büntetés. A börtönnek lenne ezen kívül egy sokkal jelentősebb célja, amit én magam még soha nem fogalmaztam meg: a börtön egyik célja (durkheimi funkciója), hogy a szabadságuktól megfosztott személyekben visszaállítsa az államba vetett bizalmukat. A börtönpopulációban tapasztalat óriási mértékű SUD miatt e bizalom visszaállítása lehetlen feladat a függőség hatékony kezelése nélkül. Ez a gondolat akkor sem volt meg a fejemben, amikor a bölcsészdoktori értekezésemet írtam a börtönök és a drogok kapcsolatáról. A börtön bizalom nélkül nem működhet: az őrnek bíznia kell a fogvatartottban, különben nem tud dolgozni. Ugyanígy: a rabnak bíznia kell az őrben, mert ha ez nem történik meg, paranoiddá válik. Az őröknek bízniuk kell a feletteseikben, és a vezetőknek bízniuk kell a személyi állományban. E négy váltózó elemzése mentén hiteles képet lehet alkotni bármilyen börtönrendszerről. De még a négy változónál is fontosabb a rabok bizalma a társadalomban. Soha nem lesz a börtön teljesen funkcionális, ha nincs kölcsönös bizalom a társadalom és a fogvatartottak között. Itt visszautalnék az 1-es pontban megfogalmazott jelenségre, a traumatizációra. Ezt minden esetben valamilyen szinten a társadalmi egyenlőtlenségek váltják ki.

4. A fentiek függvényében a börtön személyezete, építészete és a börtönszabályok a közeljövőben szükségszerűen úgy át fognak alakulni, hogy nem lehet majd a börtönökre ismerni. Ez mindenképpen be fog következni, a változás már régen érezhető. Olyan változás (illetve, a vájtfülűeknek: nemváltozás) fog beállni, mint a Foucault leírt a Felügyelet és büntetés című könyvében.

5. Feltétlenül igaz, hogy a működés szempontjából sokkal fontosabb a realizmus (addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér... edd meg, amit főztél...), mint az idealizmus (pénzzel mindent meg lehet oldani...). Fontos azonban az is, hogy a realista ember mindig törekszik arra, hogy minél kevésbé legyen előítéletes.