A sztereotípia azt jelenti, hogy az ember asszociációi renyhék bizonyos tárgyakkal kapcsolatban. Itt sem szabad azonban megfelejtkezni a társas befolyásolásról, azaz arról a társas közegről, ahol az egyén mozog. Ez a társas közeg fogja befolyásolni a gondolati renyheség irányát. Talán az az igazság, hogy minden ember gondolkodása renyhe egy bizonyos irányban, egy bizonyos területen. Az enyém szinte bizotosan az autószerelés ügyében, de még számos ilyen területet fel tudnék sorolni. A renyheség azonban edzhető, éppen úgy, mint az izmok. Az edzéshez kognitív erőfeszítés kell. Meg kell tanulnom bizonyos asszociációkat, és nem szabad a gondolataimat minden esetben a már bejárt vágányokra taszajtanom. Emlékeznem kell bizonyos dolgokra, nem szabad megengednem, hogy a memóriám szelektíven működjék. A problémáimat nem mindig egy kaptafára (pl. vállrándítással) kellene lerendeznem, és így tovább. Sokan azt gondolják a pszichológiáról, hogy az csak az érzelmekkel foglalkozik (mit érez Ön? vagy a brutális vicc a pszichológusokról: Akarsz róla beszélni?), de valójában nem: a tudatosság azt jelenti, hogy gondolatilag hogyan tudok felülkerekedni az érzelmeimen. Ezt jelenti az önismeret. Nagy csapda, ha az ember önmagáról is sztereotíp módon gondolkodik, és mondjuk nem emlékszik vissza egyes hibáira.
A sztereotípia még nem jelent értékítéletet, azaz nem szabad összekeverni az előítélettel. A sztereotípiával az a gond, hogy súlytalan, nem jár az egyén önbecsülése szempontjából kockázattal. Az önmagkunkkal való szembesülés gyengévé tesz minket, és úgy látjuk önmagunkat, hogy a látott képet képtelenek vagyunk összeegyeztetni az önmagunkról alkotott sztereotípiákkal. Ezt az összeegyeztethetetlenséget igyekszünk elmaszatolni.Ezt hívják kognitív disszonancia redukciónak, amely folyamat szinte ellenállhatatlan jutalmakkal kecsegtet számunkra: egyre kevésbé kell önmagunkkal szembesülni, egyre nyugodtabbak leszünk. Ez az adott pillanatban kifejezetten hasznos lehet, azonban az embert folyton meglepetések érik.
A sztereotípia egyáltalán nem jelent cselekvést, azaz olyan magartartást, aminek a másik ember életében azonnali hatása van. A diszkriminációhoz először el kell jutni az előítéletig. Súlyos hibát követnek el azok, akik a sztereotíp gondolkodást összemossák az előítéletességgel vagy a diszkriminációval. Ez a szexizmussal vagy rasszizmussal vagdalkozók rémes tette: azért mert valaki azt gondolja, hogy az összes cigány lusta, még nem biztos, hogy ki is irtja őket.
Az összes cigány lusta = sztereotípia
Az összes cigány lusta, ezért utálom a cigányokat = előítélet
Az összes cigány lusta, ezért utálom őket, és ki fogom őket nyírni = diszkrimináció
A cigánybűnözésben való hit csupán sztereotípia, amennyiben az egyén nem cselekszik szabad elhatározásából a cigányok ellen. Ha a cigánybűnözést vallókra azt mondjuk, hogy előítéletesek vagy diszkriminálnak, akkor megsértjük őket. Védekezni kezdenek, és a további sztereotíp képzettársításaikat kezdik sorolgatni érvként. Ezzel sajnos feltüzeljük őket, és arra fognak jutni, hogy csak egymást képesek megérteni. Ezzel még mindig nem lesznek előítéletesek, mert nem a cigányokat fogják utálni, hanem azt a személyt, aki tagadta a cigánybűnözést. Ezt érzékelni fogja az a személy, aki nem hisz a cigánybűnözésben, és egyre elkeseredettebb lesz. A két fél egymást fogja címkézni rasszisztának vagy hazaárulónak.
Az a rémes, hogy a "hazaáruló" és a "rasszista" szavakat a politika adta nagyon rosszul a hétköznapi emberek szájába. És ennek semmi köze a cigányokhoz, de köze van a hatalom akarásához.
