A szerepek behatárolják az ént. A személyiségfejlődésünk során a szerepek kialakulálásval egyre inkább definiáljuk önmagunkat, és egyre jobban igazodunk ki a társadalomban, egyre inkább képesek vagyunk a mindennapi élet társas közegében mozogni. A fiatalabb generációkat csak úgy látjuk, hogy ők a szerepfejlődési út elején járnak. Szinte biztos, hogy a bennünk lévő genetikai kód (pl. a nemünk) hatátozza meg, hogy nagyjából minden ember hasonló utat jár be. A fiatalabbak viszont mindig megszólják az idősebbeket a szokásokká merevedett szerepeikért, az idősek meg nem győznek szégyenkezni az elmulasztott lehetőségek miatt. ("Képtelen vagyok a szüleimnek elmagyarázni, hogy nekem ez miért jó...", "Nem irigylem a mai fiatalokat..." stb.)
Ugyanakkor a szerepek kitágítják az ént. Minél több emberrel érintkezünk, és minel több ismeretre teszünk szert, annál nagyobb lesz a szereprepetoárunk, és annál több társas helyzetben tudunk megfelelni.
Úgy tűnik, hogy az éntudat és talán az öntudat is pusztán csak azért alakult ki, hogy a csoportjaink legyenek hatékonyak. Ez nagyon szomorú konzekvenciákkal jár akár a
lélekvándorlás, akár a
túlvilági élet tanaival kapcsolatban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése