Ha valamilyen társadalmi jelenséggel kapcsolatban megfigyelés, vagy akár vizsgálat alapján, szabályt próbálunk alkotni, akkor a szabály alkotásával még nem értünk végére a munkánknak.
Meg kell ugyanis azt is állapítanunk, hogy mik a feltevéseink alapjai.
Tételezzük fel például, hogy azt látjuk, hogy azok az emberek, akiknek a neve K-val kezdődik (pl. Karcsi, Kata), sokkal merevebb gonddolkodásúak, mint azok, akiknek a neve G-vel kezdődik (pl. Gábor, Gertrúd). Azt állapítanánk meg szabályként, hogy akinek K-val kezdődik a neve, merev gondolkodású, mert a K betű cikk-cakkos, és akinek G-vel, az inkább lezserebb, mert a G gömbölyű. Végül is majdnem erről szól Wolfgang Köhler 1929-ben felfedezett Kiki-Bouba hatása.
De meg kell vizsgálnunk, hogy vajon a Karcsi-Gábor effektust hogyan figyeltük meg. Ebben önanalízist kell végeznünk. Miért gondoltunk mi arra, hogy a jelenség szabályszerű.
1. Azért, mert a társaságban nem szertjük a Karcsikat, és a Gáborokat igen? (Hiszen a merevség talán rosszabb tulajdonság, mint a könnyedség.) És ezért eleve felruháztuk a személyeket tulajdonsággal (ezt attribúciónak hívjuk), és ezt a Kiki-Bouba hatással támasztottuk alá?
2. Vagy azért, mert arra gondolunk, hogy a személynevek hangzása is lehet szinesztézia alapja, ami megerősíti a személyekkel kapcsolatos attitűdöket, és Karcsi vagy Gábor valóban az elvárásoknak megfelelően fog viselkedni (ezt hívjuk önbeteljesítő jóslatnak)?
Ha az első feltevés szerint járunk el, akkor a gondolkodásunk hasonlít az alapvető attribúciós hibához.
Ha a második feltevés szerint járunk el, akkor közelítünk a mai kornak megfelelő, tudományos követelményekhez.
Ilyen tekintetben is hibádzik a cigánybűnözés kifejezés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése