2010 november 16-án, Budapesten, a Bosnyák téren jártam, délután öt óra körül. Mivel a deviáns jelenségekkel foglakozom, nem mehettem el becsukott szemmel két csoport mellett, amik egymástól legfeljebb kétszáz méterre voltak. Mindkét csoport belefért volna egy 150 méter sugarú körbe. Ebben a képzeletbeli körben még legalább százötven ember tartózkodott.
1. „Fiatalok köre”
8-9 fiatal, legfeljebb húszéves fiú. Közülük 3-4 roma, egy afro, és a többi fehér. Az öltözékük szinte ugyanolyan, szegényes, kopottas, zsebes és bő nadrágok, jumperek, baseball sapkák, fekete dzsekik, szintén kapucnival. Körben állnak, két ház között a falnál, az eresz mellett, a 32-es busz megállójában. Cigiznek és beszélgetnek, nem hangosak. Kívülállásukra azért lehet gyanakodni, mert a körön belül nem áll senki, és egyforma kézjeleket használnak: verekedő mozdulatokat imitálnak, a cigit nagy ívben emelik el a szájuktól, mintha kitépnék. Ha éppen nem cigiznek, akkor zsebre dugják a kezüket. Pár srácnak mp3 lejátszó lóg ki a füléből. Az egyik fiúnak elálló füle van, mellette áll az afrikai vonású fiú, messze ő a legmagasabb. A kabátjuk ki van gombolva, és látszanak a ruháik márkái, ezeket nem tudtam megfigyelni, de gyanakszom, hogy Armani lehet.
Ezüst nyakláncot hordanak, oly módon, hogy a lehető legfeltűnőbb legyen.
Nincs közöttük jól szituált személy. Azon döbbentem meg, hogy a fehér gyerekek barátkoznak a romákkal, illetve, hogy van köztük egy afrikai fiatal is. Ezek szerint nem etnikai alapú szerveződésről van szó, de lehet, hogy mindannyian romának mondanák magukat.
A gesztusaik, a térhasználatuk és a szemetelésük (eldobják a csikkeket) félelmet és felháborodást kelthet, de mintha ezt szándékosan csinálnák, és nagyon jól tudnák, hogy hol a határ.
Körülöttük békésen várakozó utasok, akik nem tartják a távolságot, azaz nem húzódnak félre tőlük.
2. „Cigi tarháló alkeszek”
10-11 harmincon túli személy. Részegek, verekednek, kóstolgatják egymást, lejmolnak, hangosan, kontroll nélkül és csúnyán beszélnek. A hetes gyors és a 173-as buszmegállóban állnak. Cigiznek ők is, de nem körben állnak, hanem páran az üvegnek dőlnek, néhányan velük szemben állnak, mások meg csak körülöttük ácsorognak. Az ácsorgók között zajlik az ütésváltás, ami nem komoly, de azért több puszta lökdösődésnél. Látszik, hogy van egy belsőbb kör, amihez az ácsorgók nem csatlakozhatnak. A belső körhöz azok tartoznak, akik az üvegnek dőlnek.
Öltözékük egyformának tűnik és lepukkant, bár egymás között nyílván különbséget tudnak tenni. Páran közülük soványak, szinte be van horpadva a hasuk, és a pólóikat betűrik a nadrágjukba. Mások inkább dagadtabbak, ők nem tűrik be a pólót. Szintén jumperban vannak páran, de többség inkább kötött pulloverben, amin a domináns szín a szürkés-fekete. A nadrágjaik is színesebbek, nem feketék, hanem inkább kékek. Lehetetlen megmondani, hogy romák vagy nem, de vannak köztük kifejezetten romának kinéző személyek, és vannak fehérek is, azonban 7-8 főről tényleg nem lehet megállapítani, így, amúgy első blikkre.
A külsejük rendkívül elhanyagolt, mosdatlanok és borostásak, talán hajléktalan is van közöttük.
A külvilággal szemben nem támadóak, de nem is mondhatók békésnek, mert néhányan ki-kijönnek a csoportból és kéregetnek. Általában kapnak is cigarettát. Szinte biztos ezért állnak éppen a buszmegállóban.
Miskolc egy budapesti ember számára mindig különös, érdekes, veszélyes, gyönyörűséges.
